2010. január 4., hétfő

Visszatérés

BOLDOG ÚJ ÉVET MINDEN LÁTOGATÓMNAK!

Szilveszter napján többen is jártak nálunk nagy örömünkre. Ezeknek a malackáknak az ötletére Raindrop-nál leltem, s ezúton is köszönöm Neki, hiszen nagy sikerük lett. Jó pofák lettek és finomak is. S hogy miként készültek? Az egész család segített :) Ki hogy tudott: Picúrunk bealudt, így tudtunk ügyködni. Nagyobbikunk szaggatott, szemeket pakolt, Apa pedig kenegetett. Jó móka volt :)

Ha valakinek esetleg a recept is kell:
- 2 dl langyos tej
- 1/2 élesztő kocka (2,5 dkg)
- 60 dkg liszt
- 20 dkg puha vaj
- 1 tömlős krémsajt
- 1 tojás
- 1 kávéskanál cukor
- 2 kávéskanál só
Kenéshez: 1 tojás
Szemeknek: egész fekete bors

Elsőként a tejből, az élesztőből és a cukorból kovász futott.
A liszt és a puha vaj elmorzsolását az újdonsült, Jézuskától kapott, szuper konyhai robotomra bíztam, s remekül teljesítette a feladatát :)
Összezuttyintottam a keverőtálban minden tészta-kelléket és jól összedolgoztattam a masinával.
A tervezett fél óra helyett egy órácskát is kelt 35C-on a sütőben dolgos teendőim miatt, de nem ártott meg neki.
Kiborítottuk az asztalra, kinyújtottuk, s malacokat formáltunk kétféle méretű pogácsaszaggatóval (nagy: fej, kicsi: orr, fülek) és egy szívószállal (orrocskákhoz).
Bekenegettük tojással (az orrrész és a fülek alá is került), megkapták a szemeiket és mentek az előmelegített sütőbe kipirosodni.

Pikk-pakk készen lettek, pedig Apa először morgott, hogy "Ma még sütni akarsz? Nincs elég maradék?" De a végén tetszett neki is a végeredmény. :)))




3 megjegyzés:

  1. Csak ámulok és bámulok! :))
    Kezdve ezektől a szupercuki malackáktól, a gyönyörű ajándékokig mindenen!
    Elképesztően ügyes vagy!
    A havas képekre pedig inkább már nem is szólok semmit. :)
    Szeretem a blogodat! Remélem előbb utóbb sokan tobzódnak majd itt!

    VálaszTörlés
  2. Tündér vagy Raindrop! Hízik a májam, amiből amúgy is fargnom kellene :)

    VálaszTörlés
  3. Megnéztem a mail-emben a mákos bejegyzéshez írt hozzászólásodat, de nem kaptam meg! :(
    Leírnád még egyszer? Kiváncsi vagyok nagyon! :) Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés