Na nem minden nap, de egyre gyakrabban én sütöm a kenyerünket. Egyszerűen szeretem, mégha nem is egy öt perces móka. Apa is szereti, de Ő mindig megjegyzi, hogy jóval olcsóbban jönnénk ki, ha átbattyognánk helyette a szomszéd pékségbe (ami tényleg itt van pár lépésnyire), s vennénk 6 cibattát vagy zsömit vagy egy kenyeret. Da az még sem ugyanaz. Mégha sikerül is éppen kifogni, hogy melegen kapjuk. A saját kenyér az saját kenyér. Benne van minden szeretetem, energiám, s ez igen is érződik rajta. Szerintem. Legalább is nekem. A fiúk mondjuk ebből még sokat szerintem nem éreznek, picik még hozzá, de remélem idővel Ők is érzik majd. No meg itt van a másik dolog, a kisérletezgetős vénám. Biztos lesz olyan vekni, ami balul sül el, de eddig nem igen akadt :) Ez például nagyon finom volt :D (megjegyzem: Balának nem jött be, mert túl ropogós volt a héja (na nekem meg pont ezért ízlett :D), de mondjuk Ő nem mérvadó, mert kaja tekintetében nagyon nem egyszerű a kedvében járni :( )
Sütés előtt / Sütés után
Szelés előtt / Szelés után
Tálalásra várva
Szelés előtt / Szelés után
Tálalásra várva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése