A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csomagolás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csomagolás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 2., szerda

Szülinap volt

Péter szülinapját ünnepeltük május 2-án.
A neves évfordulóra tortát és "árulkodó" csomagolást is készítettem.
Még 1x Boldog szülinapot!
A köszöntés mára (azaz már tegnapra) is érvényes, csak nem a Nagypapára vonatkozóan, hanem a Fiának, azaz fiaim Apájának, drága Kedvesemnek! No az Ő tortájáról nem készült kép, mivel még átadás előtt a fiúk megették a felét :) De mivel hétvégén lesz igazán ünnepelve, így azt hiszem lesz még alkalmam még egy tortát sütni neki.



2010. április 12., hétfő

Pankának sk előke

Panka első névnapjára (igaz kicsit megkésve, de vírusok hada nem engedte a korábbi találkát) sk ajándékként egy előkét kapott.
Íme MaciÚrfinkkal prezentálva:

Az örömteli alkotás mellett kihívás is volt az készítése. Kihívás, ugyanis vagy három, általunk folyamatosan használt előkét montíroztam össze szabásmintaügyileg. Plussz készítettem neki Anyumék által már kiszeparált régi műanyag terítőből aljat, ahova a potyogó kaja összegyűlhet. Valamint a háta is megkapta ezt a műanyagot, amit kétoldalas vetex-szel még össze is házasítottam az alapot adó frottír anyaggal. Ezzel kapcsolatosan igen csak izgulok, hogy a napi használatban hogy fog működni, mikor kimosásra kerül. Mindenesetre minden felhasznált anyagot beavattam 40C-on, de hogy így együtt mit alkotnak majd a mosógépben, passz. Lehet, hogy egyszerhasználatos lesz? Azért remélem nem...

A tavaszias névnapköszöntés csomagolása pedig a következő lett:

2010. március 2., kedd

Patchwork násztakaró

Nálam: Patchwork / Foltvarrás = Nagy szerelem
A kreatívkodásaim közül talán ez az a technika, amit leginkább magaménak tudok tekinteni. Erre tudom azt mondani, hogy nem vagyok kezdő a témában. Ennek ellenére azt is vallom, hogy még van mit bőven tanulnom, s vágyok is erre. (Mondjuk ez minden hobbymra igaz.)

Patchwork témában most az eddigi főművemet mutatnám meg, ami egy igazi "násztakaró", pontosabban "nászágytakaró", mivel nászajándékba készült.


Imádtam csinálni. Az első tervezgetéstől, az anyagok kiválasztásán át a szabásig, varrásig, összeállításig... minden mozzanatát, részletét.

A takaró alapinspirációja egyik kedvenc könyvemből származott:
Egy röpke történet ehhez: a mai napig nem hiszem el, hogy amikor pont ehhez a takaróhoz válogattam az anyagokat, s az összes tervrajzommal a kezemben sakkoztam, hogy akkor hogyan álljon össze a színvilága a takarónak, egyszercsak feltűnt a boltban Halász Edit. Kiszúrta, hogy az egyik takarója az ihletadója a készülő művemnek. Nagyon kedvesen válaszolt minden kérdésemre, s eloszlatta félelmeimet a méretileg nagy mű kivtelezhetőségének tekintetében, majd dedikálta a könyvemet. :)



A fenti képen is látható, hogy a takaró nem éppen kis méretű (220x220), de mindehhez a pocakom sem volt éppen kicsinek mondható, hiszen a Danipocakom utolsó hónapjaiban tartottam, a nyár kellős közepén. A család nem egyszer kérdőjelezte meg, főleg a végén, hogy normális vagyok e, hogy ekkora pocakkal, ekkora takarót varrok, hiszen amikor a végső összeállítást, tűzéseket csináltam, nem volt egyszerű feladat mozgatni a gép alatt a művet, + közben be is takart a jó melegben. (Most megnézve a képet, hogy fértem hozzá a géphez?) De a lényeg az, hogy Danit egyáltalán nem zavarta, sőt a mai napig nem zavarja, ha varrok. Megszokta a pocakomban a gép zakatolását. Simán alszik a mai napig, ha varrok. Szerintem neki ez a zakatolás lett az altatódala. :)

A takaró teljes "sk" csomagolást is kapott tőlem: