2010. június 24., csütörtök

Horgolt ceruzatartó

Horgo-blogos játék negyedik körében szögleteset kellett alkotni.
Majdnem kiestem, mert az ötlet megfogant ugyan a fejemben, s még időben neki is kezdtem a művemnek. Azonban a felénél kiújult a fránya TOS szindróma a jobb kezemben, ami abban mutatkozik meg leginkább, hogy ahogy megfogok valamit, lezsibbadnak az ujjaim, de nem kicsit. Kezdtem feladni a dolgot, hogy ez nem fog menni, de aztán szépen soronként csak befejeztem. A díszítést elsőre nem ilyennek gondoltam, hanem jóval munkaigényesebben díszítettem volna gyöngyökkel, no de az már nem fért volna bele az időbe, s a kezem sem bírta volna. (Így sem igazán, lett is belőle ínhüvelygyulladás a TOS mellé. Grrrr...)
Az utolsó órákban keményítettem ki, s fújtam hajszárítóval, majd fotóztam septiben, hogy éjfélig el tudjam küldeni, hogy mit alkottam.
Nos ezt:


Bent maradtam, s várom a következő, valszeg utolsó :( kihívást. Csak bírja a kezem... nem szeretnék az utolsó körből kimaradni :(

7 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon szép lett és hősies vagy, hogy fájdalmak árán is befejezted. Nem hangzik túl jól ez a TOS! És gratulálok a nyereményedhez is, a hímzés talán nem olyan megerőltető. Jobbulást!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen!
    Harcolok tornával a TOS ellen, talán legyőzöm...

    VálaszTörlés
  3. Nekem ez tetszett a legjobban. :o) És milyen körülmények között született!!! Gratulálok a hősiességedhez.

    VálaszTörlés
  4. nekem ez nagyon tetszik... és hogy még beteg kézzel is ilyen gyönyörűre sikerült, ezért is minden elismerésem...

    VálaszTörlés
  5. NEkem is tetszik, nagyon jópofa.
    Kapott is egy szavazatot.

    VálaszTörlés
  6. :):):) pussz mindenkinek :)
    Köszönöm a kommenteket, az elismeréseket, a szavazatokat és a drukkokat is :)
    (kezem napközben sínben, így javulgat szép lassan...)

    VálaszTörlés