2010. február 23., kedd

Itt (volt) a farsang, áll(t) a bál... / Lovagjelmez

Nos ezzel a címmel pláne elkéstem, de sajna közbe szólt egy fránya vírus, amiből nehezen mászunk ki. :(
Szóval a paripára lovag is kell. Azaz ha jobban belegondolok, fordítva történt a dolog. Bala lovag szeretett volna lenni farsangon. Nosza, Anya kutatott a neten, gyűjtötte a fotókat, ötleteket, s kattogott a buksija. Ráleltem a paripa modellre, s feltettem a kérdést Balának képekkel illusztrálva persze, hogy milyen lovag szeretne lenni. Válasz: sisakos. Nem ám egyszerű kosztümös, ááááááá. :D Így a merev páncélzat kialakítása mellett döntöttem, bár asszem utólag felül kell bírálnom döntésem, hiszen egy merev jelmezt pikk-pakk ledob magáról a gyerkőc, mivel nem tud benne izegni-mozogni. De mindenesetre tetszett a kész mű mindenkinek, s viseltük is egy kis ideig, de az biztos, hogy jövőre valami "plasztikusabb" jelmezzel fogunk előrukkolni. Az ötlet már megfogalmazódott Balában: méhecske. No de egy év alatt még sok víz lefolyik a Dunán. Mindenesetre már arra is vannak ötletmozaikjaim, hogy hogyan lehet majd megvalósítani a zümit:)
No de most maradjunk a lovagunknál, miként is készült el ŐLordsága.

Alapanyagok:
- hullámkarton
- kartonlemez
- matt és fényes ezüst, valamint bronz öntapadós fólia
- kétoldalas ragasztószalag
- kétoldalas szivacsos ragasztószalag
- ezüst és fekete szigszalag
- öntapadós tépőzár (bolyhos és horgas)
- papírhenger
- bronz színű miltonkapocs
- alkoholos filc, olló, sniccer, ragasztópisztoly, csavarhúzó









1.) Pajzs

* Kartonlemezből kivágtam a pajzs formáját, majd rákasíroztam az ezüst öntapadós fóliát és körbevágtam sniccerrel a karton szélénél.
* Fekete szigszalaggal körbeszegtem (nem egyszerre, hanem kisebb szakaszokra bontva a pajzs kerületét).
* Csavarhúzóval kilyukasztottam a miltonkapcsok helyét, majd rögzítettem őket. A kapcsok lábainak széthajtása után a pajzs hátulján a kapocslábakat leragasztottam a kétoldalas szivacsos ragasztószalaggal, majd erre ráragasztottam még egy szigszalag réteget is, hogy az éles kapocsvégek és szélek semmiképpen ne tudjanak sérülést okozni.
* A sárkányt megszerkesztettem pauszon, majd átmásoltam a bronz színű öntapadós fóliára, kivágtam, alkoholos filccel kontúroztam, s felragasztottam a pajzsra.
* A képen nem látszik, de a pajzs hátuljára készült még két "kapaszkodó", amibe a kart lehet bedugni. Ehhez levágtam a hullámkartonból két téglalapot, amit meghajlítottam félkörré, s felragasztottam kétoldalas ragasztóval és szigszalaggal a pajzs hátuljára. A két részt olyan távol tettem egymástól, hogy az egyik a csuklónál legyen, a másik a könyökhajlatnál.

2.) Páncél

* Szabásmintapapíron megterveztem a páncélzatot. Az eleje és a háta ugyanaz, csak az oldalsó összekapcsolódási részük más.
* Hullámkartonból kivágtam a két részt. Kasíroztam az ezüst öntapadós fóliával őket, de itt nem vágtam közvetlenül körbe a karton mentén, hanem mindenhol ráhagytam, s bevagdosva a fóliát, visszahajtottam a karton hátoldalára.
* Balához hozzápróbálva a két oldalt, a megfelelő helyen megtörtem a kartont, hogy idomuljon a testéhez, máramennyire ez megoldható volt.
* Felragasztottam az öntapadós tépőzárakat a váll és az oldalsó részekre.
* Készítettem még egy sárkányt, s azzal díszítettem a páncél mellkasrészét.

3.) Övrész

* Hullámkartonból vágtam egy övrészt, Bala derekára méretezve, valamint két trapéz idomot.
* Bekasíroztam őket, majd az öv két végére felragsztottam az öntapadós tépőzárakból egy-egy kis darabot.
* A trapéz idomok helyét Balán megkerestem, hogy pont a combjait takarják, majd hátulról egy szélesebb ezüst öntapadós fóliával rögzítettem, de úgy, hogy egy kis rés maradjon az övrész között, hogy szabadon tudjanak "lifegni", valamint kettőjük között legyen akkora távolság, hogy a pacinak meglegyen a helye.
* A képen megint csak nem látszik, de utólag készült még rá Bala kérésére egy kardtartó rész. Hullamkartonból egy téglalap, kasírozva, félkörbe hajtva, s az övrészre kétoldalas ragasztószalaggal felrögzítve.

4.) Kard

* A kard pengéjének két részét hullámkartonból vágtam ki, majd hogy íve is legyen a pengének, közéjük kartoncsíkokat ragasztottam be ragasztópisztollyal. Mindkét oldalról bekasíroztam a fényes ezüst öntapadós fóliával, s itt közvetlenül körbevágtam a karton mentén a lelógó fóliarészeket. A penge széleit ezüst színű szigszalaggal húztam össze.
* A kard keresztrészét sima kartonból vágtam ki, szintén két példányban, majd bronz színű fóliával kasíroztam őket. Az első kartonnál itt ráhagytam a szélénél, s visszahajtottam a másik kartonra. A második kartonfélnél már pontosan vágtam kia a fóliát a keresztrész kontúrvonalának megfelelően, s azt pontosan kasíroztam fel a kartonra, így eltakarva a korábbi visszahajtásokat.
* A papírhengert bemetszettem a feléig a sniccerrel, egy szélesebb vájatot kialakítva. Ebbe csúsztattam be a keresztrészt, majd a pengerész végét. Végül fekete szigszalaggal körbetekertem a markolatot.

5.) Sisak

* Sok lovagi sisak fotóját megnéztem a neten, hogy milyen legyen, s végül ez lett a győztes.
* Az alkatrészeket megszerkesztettem először papíron, majd átmásoltam őket kartonra, s kivágtam.
* A sisakrészt ezüst öntapadós fóliával bekasíroztam, a széleken visszahajtásokkal, majd kétoldalas ragasztószalaggal sisakká zártam össze. A felső szélén a fóliát túllógattam, hogy a sisak felső részét azzal tudjam elsődlegesen rögzíteni. Ehhez jó sűrűn bemetszettem a fóliát, s alulról tartva a körlapot, szépen sorjában ráhajtogattam a "fóliafüleket". Ezután egy pontos méretű köralakú ezüst fóliával a tetejét is bekasíroztam.
* A rostély szemrészét és a kis szellőző lyukakat sniccerrel kivágtam, majd ezüst öntapadós fóliával bekasíroztam, a széleken ráhagyással, s visszahajtással. A szellőzőlyukaknál a felesleges fóliarészeket sniccerrel kivágtam.
* A díszítő részeket bronz színű öntapadós fóliával bekasíroztam, ráhagyással, s visszahajtva. Miltonkapoccsal díszítéseket készítettem, mint a pajzsnál, majd ragasztópisztojjal rögzítettem a megfelelő helyükre.

* A rostély billenthetőségével megküzdöttem, de győzedelmeskedtem. A kivágott részeknél még csak két alkatrész látszik erre a célra, de rá kellett jönnöm menet közben, hogy nem elég kettő, négy kell. Ezeket is kasíroztam, majd a sisakhoz és a rostélyhoz rögzítettem őket miltonkapoccsal. A miltonkapocs belső részére kartonból kis korongokat vágtam, mintegy alátétként, hogy billenteni lehessen a rostélyt. Ezeken a részeken különösen levédtem a kapcsok szárát a fentebb leírt módon, hogy nehogy sérülést okozzanak a sisak használata közben.

6 megjegyzés:

  1. Hát tudod, én azonnal megszavaznám ezt a jelmezt győztesnek. Legalábbis nálunk volt jelmezverseny, amit egyszer mi nyertünk meg, amikor az egész osztály takarítóbrigádnak öltözött. :)
    Nem tudom, hogy ez saját kútfőből pattant ki, vagy volt valami vázlat, de nem találok szavakat!
    Elképesztően jól megcsináltad!
    Gratulálok! :D

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a gratulációkat :)
    Inspirációkat a netről gyűjtöttem, de csak fotókat. A páncél kútfő, a sisak egy neten árult igazi lovagi sisak megvalósítása jelmez formájában (ezt belinkelem a sisakhoz), a kard és a pajzs kútfő. Úgyhogy egyveleg. De nagyon szerettem agyalni rajta, és megcsinálni :)

    VálaszTörlés
  3. Csodajó! Nagyon tetszik az aprólékos munkád, minden részletre kiterjedő fantáziád! Megoszthatom a blogomon a linket, ugye? Én majd anyagból szeretnék egyet varrni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Orsi!
      JObb később mint soha alapon, közel egy évvel reagálok bejegyzésedre... Sorry, de idő hiányában nem fejlesztgetem az oldalt, a bejegyzésedről meg valamiért anno nem kaptam e-mailt vagy átsiklottam rajta? Passz. Most vettem észre, hogy Zsuzsa írt.
      Köszönöm a dícsérő szavaidat! :) No igen az aprólékos hobbyk tárházával rendelkezem, így ennek a jelmeznek az elkészítése is számomra kikapcsolódás volt anno :)
      Linkem közzétételétől pedig nem zárkózom el, sőt :)
      Biztos anyagból is tuti lett a lovagjelmezetek. Visszagondolva ha újra gyártanék lovag jelmezt, lehet, hogy én is arra szavaznék. Jobban viselhető...

      Törlés
  4. Ötleted alapján én is végigküzdöttem magam a fiam sisakján :-) A mi ötletünk: A rostély mozgatásához elég egy pár "fülecske", ha a rostéllyal egy darabban vágod ki. Legközelebb esetleg próbáld ki így :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsuzsa!
      Örülök, hogy elkészítettétek a sisakot Ti is :) A rostély mozgatása meg biztos jó úgy is, ahogy Ti megoldottátok, nekem anno valahogy így adta magát :) Most éppen pók jelmez van a varrógépem alatt, azon agyalok :D

      Törlés