2010. április 8., csütörtök

Puncstorta

Az, hogy puncstortát csináltam húsvétra, Raindrop csodáján felbuzdulva pattant ki a fejemből.
Konzultáltam is ám vele, mint bagolytársammal éjjel egykor :D, amikor elbizonytalanodtam, hogy mit és hogyan csinált. Ezúton is köszönöm neki! Pussz!
A piskóta receptjét én is WiseLady-től lestem el. Kipróbáltam a sütőpor/szódabikarbóna nélküli tökéletes piskóta előállítást. Így elsőre félig-meddig sikerült csak, mivel az eredeti 4 tojás helyett 6 tojásból készítettem a 18 cm-es tortaformámban, s az kicsinek bizonyult. Hiába nézett ki késznek, hosszas süldögélés után kívülről, belül lágy volt még. Még jó hogy tűpróbáztam. Csakhogy a sütőajtó kinyitására a tészta megsértődött és igen csak felpúposodott. De nem paráztam be :D A púpját kihasználva, nem háromba vágtam a piskótát, mint ahogy azt eredetileg terveztem, hanem elsőként a púpját vágtam le cérnával, s azt aprítottam bele a középső puncsrétegbe. A piskóta alját meg kettészeltem szintén a jól bevált cérnás módszeremmel. A piskóta recept amúgy nagyon jó, így ajánlom mindenkinek tortákhoz. Gyönyörűen szelhető cérnával , így szép egyenletes rétegeket hoztam ki belőle. Nem nehéz, habos piskóta + nem esik össze.

Raindrop receptjén annyit módosítottam egy hirtelen jött ötlet alapján, hogy sütöttem egy három tojásos kakaós piskótát is, amit háromba vágtam. Kettő fogta közre a puncsréteget a harmadikat meg szintén belekockáztam a töltelékbe. Plusz kenegettem a sárga és a barna piskótarétegek közé felforrósított baracklekvárt.
A töltelék készítésénél legközelebb annyiban másként járok el, hogy megvárom, hogy lehűljön az alaplé, mert így hogy én a forró lébe zuttyintottam bele a piskótadarabokat, a sárga piskótakockák teljesen szétáztak. A barna nem, mert az zömökebb piskóta lett a kakaó miatt.
A rétegek összeállítása után a torta igen csak magasabb volt, mint a tortaforma karimája, de jó sok nehéz könyvvel sikerült összepaszírozni. Ilyet sem csináltam még, de jó praktika. Vagy két órát pihent így a mű, majd éjszakára ment a hidegre.
A díszítést másnapra hagytam. A cukros bevonat céklalétől lett rózsaszín. Apa hüledezett, hogy na jó, akkor Ő ennél a pontnál döntötte el, hogy ebből nem eszik bármily szép lesz. De aztán nem bírt ellenállni :D A cékla tényleg csak színt adott neki. A cukormázas bevonást még gyakorolniom kell, mert az oldala igen csak randa lett, mivel a töltelék nedvességtartalma mindig megfolyatta a mázat. :( Tanulság: a tölteléknek szárazabbnak kell lennie. Jobb ötletem nincs rá.
Díszítésnek jelen esetben aktuálisan húsvéti marcipánfigurákat használtam kis virágokkal, örvendezve a tavasznak.

Szummázva: a torta finom volt, s elfogyott :) A piskóta recept bevált, máskor is használom. A cukorbevonatot is, de azt egy kis félsszel. De nem adom fel :)

Hozzávalók összestíve a puncstorta ezen megvalósításához a következők voltak:
Piskóta:
- 6 tojás
- 180 g cukor
- 210 g finomliszt
- 10 csepp ecet
- két csipet só
-3 kávéskanál olajKakaós piskóta:
- 3 tojás
- 90 g cukor
- 90 g finomliszt
- 15 g kakaó
- 6 csepp ecet
- csipet só
- 1,5 kávéskanál olaj

Puncstöltelék:
- 2 db nagyobb narancs leve
- fél citrom leve
- 8 dkg sárgabarack lekvár
- 0,5 dl rum
- 4 dkg porcukor
- piskóták felkockázva

Cukormáz:
- 25 dkg porcukorból
- 1 ek rum
- 1 ek céklalé
- annyi víz, hogy sűrűn kenhető masszát kapjunk

2010. április 7., szerda

:)

Katafoltnál láttam, hallottam...
A zene jó, a klipp ötletes :) Tetszik :)
(csak kapcsoljátok ki hozzá az alapzenémet :D)

Évi játéka

Évi műhelyében is játszhatunk egy utalványért.

Dovilé játéka

Dovilé játékot hírdetett. Így neveztem erre a szépségre:

Idei tojáskörkép

Húsvét elmúlt..., de tojások idén is készültek/készülnek :)
Készíthetnék egyszerű festett tojásokat, de az nem rám vall :D Így adódott, hogy még mindig tartozok két tojással, s azok elkészítése még ma esti feladat lesz. De íme az eddig elkészített, s áttadott tojatok az idei húsvétról:

Metáltojás Gabónak
Metálosnak metáltojás dukál :D
Nem számoltam, de több száz ezüst gyöngyöt és gombostűt használtam fel hozzá, több órán keresztül böködve, de megérte :)


Fémvirágos tojás Apunak
Szintén gombostűk garmadája, s fém kis virágok egyvelege.


Teatasakos tojás Danimnak
Jó színes, s törhetetlen :)
Évek óta gyűjtöm, gyűjtetem a teatasakokat. Apa már kivan tőlük, hogy minek gyűjtök szemetet.

No ezért. Más terveim is van velük, de most ez volt soron. Közel 60 db!!! :O teatasak ugrott fel erre a tojásra, gombostűkkel feltűzve.


Ragyás tojás Balámnak
Dekor kellékekek voltak a bogyók. Használtam már őket a karácsonyi adventi koszorúnkhoz. Belőlük meg tojás lett :) Bala jót rötyögött rajta, mikor átadtam neki :D


Kócos, romantikus tojás Apának
Nem tudom, hogy hívják ezeket a színes kócokat, amiket dekorációra használnak. Na ezzel bevontam egy tojást, körbetekertem fémdrótall, majd megtűzdeltem rózsákkal.


Flitteres tojás Sógorkámnak
No ez egy félkész tojás lett, de Z azt kérte, hogy ne is fejezzem be, ez így jó ahogy van :)


Flitteres tojás Apósomnak
Szegény Ő készült el utoljára, de igazán vidám virágos, tavaszi tojás lett, s csillog-villog rajta a sok flitter :)

Tojások anno 2

Sorry... Húsvét ugyan elmúlt, de lesz még jövőre is, így ha másnak nem, jövőre ötletadónak...

Antikolt tojás


Csipkés tojás, kívül-belül festve



Decoupage technikával készült tojások


Gyönggyökkel beszőtt tojás
Sajna anno kifújt tojásra készítettem életem párjának, s a tavalyi balesetnél a bal fenekére érkezett, s behorpadt :(


Festett tojások
Ők megúszták...

Ő nem :(


Póktojás



Foszforeszkáló tojás


Márványozott tojások


Fonallal betekert tojások

2010. április 4., vasárnap

Boldog Nyuszit mindenkedves bekukkantómnak!